top of page

Tudj meg többet rólunk

„Cégünk a Dent-Art-Technik Kft. 30 éves múltra tekint vissza a modern gyógyászati segédeszközök gyártása és kereskedelme területén. A gyógyászati segédeszközök elsősorban fogtechnikai termékek, fogpótlások készítését foglalja magában. A vállalkozást 1992. áprilisában alapítottuk azzal a céllal, hogy olyan fogtechnikai labort hozzunk létre, mely képes magas színvonalon és teljeskörűen kiszolgálni partnereit.

Mára az alap fogtechnikai termékek készítésén kívül a traumatológia és a szájsebészet igényeihez igazodva egyéb szolgáltatásokkal és termékekkel is kiegészítettük tevékenységünket. Az egyedi implantátumok készítése mellett mára már jelentős tapasztalatot szereztünk az egyedi csontpótlásos lehetőség terén is.

Tanulmányok, szakmai cikkek és szabadalmak igazolják az elért fejlesztéseink sikerét és piaci értékét. Célunk mindig az, hogy próbáljunk meg mindent teljesíteni, amit az orvos kér, illetve amire a páciensnek szüksége van. Büszkék vagyunk rá, hogy nemcsak országosan, hanem nemzetközi szinten is elismerik munkánkat, illetve hogy fennállásunk három évtizede alatt a Dent-Art-Technik Kft. nyolcszor megkapta a Magyar Termék Nagydíj megtisztelő kitüntetést.

Természetesen a sikereket csak csapatban tudjuk elérni. A szakképzett, jó munkaerő a vállalkozások elértékesebb erőforrása. Büszke vagyok a csapatomra, akikkel osztozhatok cégünk sikerében.”

_KCS8930 másolat.jpg

                   Kónya János és Tóth Csilla

a Dent-Art-Technik Kft. ügyvezető tulajdonosai

_KCS8800 másolat.jpg

A Dent-Art-Technik Kft. csapata

About Us: About Us
bottom of page